A békeblog

Így szabadultam meg a nyilvános beszédtől való félelmeimtől

„Ma egy beszéd, holnap a világ?” – ez a cím áll a Toastmasters egyik debreceni klub estjéinek napirendjén. Talán nem is lehet ennél helytállóbb, ugyanis mint minden képesség, az előadói készség is gyakorlást és kitartást igényel. Senki sem született úgy, hogy már az első napon képes volt több száz ember előtt lenyűgöző előadásokat tartani, nem igaz?

Ha rendszeres olvasója vagy a blogomnak, minden bizonnyal tudod, hogy ha valami olyasmit teszel, amit „kudarcnak” nevezel, az igazából egy siker. Ha egy nyilvános beszéd alatt ideges vagy, vontatottan beszélsz, sokat ööö-zöl, lefelé nézel stb., az azért van, mert tudsz egy-egy jó stratégiát ezekre. Ha az ellenkezőjét szeretnéd, akkor „vissza kell tanulnod” ezeket a stratégiákat és újakat kell tanulnod.

Természetesen a jó nyilvános előadóvá válás nem csak abból áll, hogy nyugodtan, folyékonyan és a lehető legkevesebb töltelékszóval beszélsz, miközben tartod a szemkontaktust a közönséggel. Számít még a beszéd felépítése, a nyelvhasználat, a felhasznált testbeszéd, a szemléltető eszközök hatékonysága stb. A Toastmasters egyrészt ezekről a szempontokról tanított nekem, másrészt egy újabb lehetőséget adott feloldani a tudatalattimban rejlő akadályokat, zöld utat adva a célomnak: megosztani másokkal azt, ami számomra értékes, miközben nyugodt és figyelmes vagyok és jól érzem magam.

A Toastmasters élménye

Ha még nem hallottál a Toastmastersről, íme egy rövid bemutató. A Toastmasters egy egyesült államokbeli központú nemzetközi nonprofit szervezet, melynek célja az előadói és vezetői képességek fejlesztése. A szervezet klubbokat működtet szerte a világon, ahol lehetősége van bárkinek kiállni mások elé és nyilvános beszédeket adni és vezetői szerepeket vállalni, melyek után azonnali visszajelzést kaphat a jelenlévőktól. A Toastmasters honlapja szerint jelenleg 141 országban vannak jelen több mint 16.400 klubbal.

A Toastmastersen való részvételre úgy is tekinthetsz, mint egy mentorprogramra, amellyel sok különféle szempontból kaphatsz visszajelzéseket másoktól, hogy jobban tudj kommunikálni. Mióta elkezdtem járni az egyik debreceni klubba (több mint egy éve), sok visszajelzést kaptam különféle emberektől – némelyiknek nagyon örültem, némelyik csak elbátortalanított engem attól, hogy folytassam a klubba járást. De nem adtam fel – amit elsősorban a klubelnöktől, Kovács Miklóstól, és néhány kedves tagtól származó pozitív visszajelzésnek és ösztönzésnek köszönhetek –, és egyre inkább ezekre a kedves szavakra koncentráltam és folyamatosan elengedtem azt, ami visszatartott.

A Tostmastersen keresztül nemcsak a másokkal történő kommunikálásomat tudtam fejleszteni, hanem a félelmeim kezelését is. Ha voltál már valaha FasterEFT-s foglalkozáson, akkor hallhattad a segítőtrénertől: „Minél jobban felerősíted az érzéseket, annál hamarabb fognak elmúlni.” Szerinted hogyan tudtam felerősíteni őket a leginkább a nyilvános előadással kapcsolatban? Úgy, hogy előadói szerepet vállaltam el a Toastmastersben! Persze az elején nagy volt bennem az ellenállás, de ahogy kiléptem a komfortzónámból, a felszínre jöttek azok a részletek, amikre nem valószínű, hogy egyedül ráébredtem volna. Most következzék egy konkrét eset – a legutóbbi előadásom –, amelyet az eddigi legnagyobb sikernek könyveltem el magamnak.

Egy új nézőpont

Az előadásomra való felkészülés nem volt egyszerű. Először is, először adtam elő a Toastmasters keretei között egy számítógépes diavetítést, ráadásul még a felhasznált szoftver is viszonylag ismeretlen volt számomra. A témája pedig egy olyan videójáték (vagy, hogy pontosabban fogalmazzak, egy vizuális regény), melyet egy negatív hírnevű weboldal felhasználói készítettek és felnőtt tartalom is található benne (bár ezt ki lehet kapcsolni). Ez eleve kényes sok ember számára, de én mégis úgy döntöttem, hogy elmondom, miért nem szabad elítélni első hallásra ezt a játékot és hogy miért ez egy nagy kedvenc számomra.

A kopogtatás segített felülkerekedni a félelmeimen, de mást is tettem, amivel higgadt és fókuszált tudtam lenni az egész előadás alatt. Visszaemlékeztem arra, amit Anthony Robbins írt a Határtalan siker című könyvében a célkitűzésről, a fiziológiáról és a horgonyokról (vagyis a „rögzítőkről”, ahogy a magyar változatban szerepel). Mielőtt én következtem, megfogalmaztam, mi az, amit igazán akarok: hogy jól érezzem magam az előadás és az értékelés alatt is. Aztán megváltoztattam a fiziológiámat, vagyis úgy kezdtem el lélegezni és olyan testtartást és arckifejezést vettem föl, mintha már ebben az erőforrásos állapotban lennék. Végül a biztonság kedvéért pontosan akkor, amikor az értékelőm kihívott, az egyik kedvenc zeneszámomat játszottam le magamban. Ezek már elegendőek voltak ahhoz, hogy elérjem a célomat.

Mit tanultam ebből a tapasztalatból a Toastmastershez szorosan kapcsolódó dolgokon kívül? Például azt, hogy érdemes megállapodni, hogy mit akarok pontosan egy adott helyzetben. Ha csak valamilyen homályos elképzelésem van róla, az könnyen csalódáshoz vezethet. Ezen kívül nem csak a kopogtatással és belsőleg tudok tudatosan változtatni az állapotomon, hanem a fiziológiám változtatásával is. A FasterEFT egyik alapfeltevése, hogy az elme és a test egy és ugyanaz, és ha az elmében változás következik be, a test követi. Ez fordítva is igaz. (Marina Bajszár hahotajóga-oktató videójának elején azt szemlélteti, hogy ha széttárt karokkal felfelé nézel, sokkal nehezebb depressziósnak érezned magad, mintha összehúzott vállakkal lefelé néznél, mint ahogyan az ember általában tesz, amikor depressziós.) És végül a hangbeli horgonyt se használtam hasonló helyzetekben korábban, úgyhogy jó emlékeztető volt, hogy ez az eszköz is a rendelkezésemre áll.

Összegzés

Ahogy Louise L. Hay írta Az erő benned van című könyvében, sok olyan dologra, melyet „katasztrófának” ítélünk meg, tekinthetnénk úgy, mint élettapasztalatokra, amikből mindig tanulhatunk. Ha egy ilyen tapasztalat zavar téged, az olyan, mintha az elméd/tested azt mondaná, hogy „hé, itt van valami, amit rende kell tenned”. Lehet, hogy egy akadályt kell átalakítanod lehetőségekké, hogy elérhesd, amit akarsz.

Nekem a fenti esetben az volt a célom, hogy megosszam másokkal azt, amit értékesnek tartok, miközben jól érzem magam. Sikerült ezt elérnem a kopogtatásnak, a pontos célmeghatározásnak, a fiziológiaváltoztatásnak és a hangbeli horgonynak köszönhetően. Nem tudom, hogy „holnap” pontosan mire leszek képes, de ha „ma” előadok a Toastmastersen, valami, aminek korábban nem voltam tudatában, jó eséllyel feljöhet, hogy aztán feloldhassam. Ezen kívül kaphatok építő jellegű visszajelzést is egy barátságos társaságtól, amivel javíthatom a kommunikációs készségemet. Köszönöm, Toastmasters!